Rólunk
Üdvözöllek a Masszázs és Gerincközpont oldalán!
A masszázs és gerincközpontot azért hoztam létre, hogy egymásra épülően, egymás munkáját segítve, preventíven, következetesen együttműködve komplexen tudjunk csapatban segíteni, személyre szabott kezelésre koncentrálva. Munkatársaim a legnagyobb körültekintéssel kerültek kiválasztásra, hogy mind szakmailag mind emberileg a legmagasabb színvonalú kezelést biztosítsuk pácienseink számára.
Engedd meg, hogy bemutatkozzak. Lehóczky Tamás vagyok, a Masszázs és Gerincközpont megálmodója, gyógymasszőr, Csontkovács®, Chiropraxy SMT manuálterapeuta®!
Gyöngyösön születettem 1980-ban. Gyermekkoromban a birkózás sportág szeretete nyomán, 18 évesen már birkózó edzői képesítéssel rendelkeztem. Ebben a körben, remek tanáraim segítségével megszerettem az anatómiát és gyorsan átláttam annak fontosságát, valamint a test működését. Ezt követően hobbi szinten képeztem magam tovább e témában anatómiai könyvek, atlaszok segítségével.
A későbbiekben a gyöngyösi Titán GYM edzőterem tulajdonosa, Hajdú László, aki egyben jó barátom is, arra bíztatott, hogy foglalkozzak ezzel a dologgal hivatásszerűen is.
Ennek nyomán, mint sokan mások, én is a svéd masszázs képzéssel kezdtem pályafutásom, majd szépen fokozatosan képeztem magam tovább (triggerpont terápia, fascia lazítás, köpölyterápia stb.) és időközben megszereztem a gyógymasszőri képesítést is. Egyre többen kezdtek hozzám fordulni panaszaikkal, mind tudásom, mind érzékeim, mind pedig szakszerű hozzáállásom miatt.
Néhány évvel ezelőtt Szabad Zoltán manuálterapeuta barátom, aki a gyöngyösi kórház vezető boncmestere, javaslatára kezdtem ízületi kimozgatásokkal foglalkozni.
Az első csontkovács képzéseket követően, egy olyan egyedi és fájdalommentes japán gerinckezelés technikát sajátítottam el, amivel bővült azon pacienseim köre, akiknek segíteni tudtam, és közben Dr. Nagy Géza neurológus orvos és manuálterapeuta képzéseit is elvégeztem.
Kezeléseim fővonalát Vékás Mihály adta, Dip.BmP SMT manuálterapeuta®, Csontkovács® Chiropraxy®, aki az Oxfordi Egyetemen sajátította el ezt a tudást, mindemellett nagyszerű tanárnak bizonyult, és mind a mai napig tartjuk egymással a kapcsolatot.
Célom, hogy minél több embernek, minél több probléma esetén, hatékony és célzott kezelést tudjak nyújtani.
Szerencsés embernek tartom magam, mert azzal foglalkozhatok, amit a legjobban szeretek csinálni!
Amiben segíthetek!
Állapotfelmérés, chiropraktikai manipulációk, egyéb komplex terápiák, amiket alkalmazok a kezelések során.
Chiropraktika, csontkovácsolás, manuálterápia
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.
SI terápia - Japán gerincmasszázs
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.
Kenés, ínrakás
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.
Svéd masszázs
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.
Gyógymasszázs
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.
Trigger pont terápia
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.
Fascia lazítás
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.
Köpöly kezelés
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.
Kismamák kezelése
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.
Kinezio tape szalag felhelyezése
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.
Chiro Aktivátor
Ide érkezik egy pár szavas rövid leírás a szolgáltatásról.