Vélemények

Szívből ajánlom mindenkinek, bármilyen mozgásszervi probléma esetén! Precíz, empatikus, megértő és nagyon jó terapeuta.

Orsolya Drlapu

Kiváló szakember!Régóta kerestem ilyen hozzáértő masszőrt.Nagy hátfájdalommal mentem hozzá és már az első alkalom után sokkal jobban éreztem magam. Mindenkinek ajánlani tudom!

Babó Erika

Nagyon jó szakember. Igényes a munkájára. Kellemes környezet. Hátamban volt hatalmas görcs. Nagyon jól eldolgozta. Csak ajánlani tudom. Ajánlom is, akinek csak tehetem.

Szabó Tamás

Merev csípőizület és derékfájás miatt jelentkeztem, illetve a sok ülő munka miatt a nyakam és vállam is elég merev volt. A kezelés közben is éreztem, hogy csökken a feszülés, később pedig rugalmasnak éreztem magam. 3 nappal későbbi jóga órán is tapasztalható volt, hogy sokkal mozgékonyabb vagyok a csavaró és nyújtó gyakorlatoknál és kevésbé feszülnek az izületeim, izmaim. A derekam pedig hason fekve sem fáj, ami korábban jellemző volt. Plusz a kezelés alatt az is kiderült számomra, mely izomterületek vannak jobban befeszülve, mely területekre kell jobban odafigyelnem nyújtáskor. Nagyon jól esett a kezelés! Csak ajánlani tudom!

Székely-Katona Krisztina

A derekam már egyáltalán nem fáj futás után, és ha leülök is könnyen fel tudok kelni, nincs az a kellemetlen érzés, ami korábban! 😱 Egy csoda, hogy ennyi elég volt! Tuti megyek megint megelőzésképpen, hogy nehogy visszatérjen a fájdalom! 😍

A bal csípőm nagyon fájt,a járásban is korlátozott.A kezelés alatt jól éreztem magam ,nem volt megterhelő, kellemes érzés. A panaszaim szinte megszűntek.

Rózsa

Minden alkalommal újjászületek!igazi kikapcsolódás és feltöltődés Nálad lenni!😊

Karcagi Kinga

A sikertörténetem a következő:
Összecsúszott két csigolyám, amitől a derekamtól egészen a térdemig már-már kibírhatatlan fájdalmaim voltak folyamatosan. Tamás az első kezelésnél helyére rakta a csontjaimat, mert mint kiderült, deréktól lefelé már semmi nem volt a helyén. Őszintén szólva, ez nem a legkellemesebb élmény volt, de már új emberként jöttem akkor is el tőle. 💚
Azóta minden héten rehabitálom magam nála egy gyógymasszázzsal és most már büszkén és boldogan mondhatom: teljesen jól vagyok! Nagyon köszönöm, hogy végre megint fájdalmak nélkül élhetem az életem! 💚
További sikeres munkát kívánok!

Máténé Csilla

Évek óta fájt már a derekam a sok ülő munka miatt de nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, viszont az utóbbi az időben már egy tollért sem tudtam lehajolni és már aludni sem tudtam.
Az oldaladon láttam hogy elkezdted ezt is csinálni és gondoltam is rá hogy ki kellene próbálni. Hát így is lett!
Már az első alkalom után megszűnt a fájdalom és sokkal energikusabbnak is éreztem magam a kezelés után mivel olyan jól át lettem mozgatva. A kezelés közben semmiféle fájdalmat nem éreztem. Nem számítottam arra hogy az első alkalom után megszűnik és most napokkal utána sem jött vissza a fájdalom. Szívből ajánlom ezt mindenkinek és köszönöm!!!!

Szundi Dalma

Sokak számára ismeretlen ez a fajta kezelés. Nekem se volt másképp. Majd mikorra már évek óta fájt a csípőm, úgy éreztem nincs tovább, irány egy szakember.
Életem legjobb döntései közé tartozott.
A terápiáról azt írják, hogy fájdalom mentes. Minimális fájdalommal nekem sajnos járt, de az már semmisnek látszott.
A kezelés alatt nagyon jól éreztem magam pláne utána, mikor végre fájdalom mentesen tudtam járni. Durván egy óra alatt visszakaptam a mozgás örömét amiért örök hálámmal fogom üldözni Lehóczky Tamást.

Eszter

Ülő munka miatti panaszok jelentkeztek nekem. Már az első kezelés alkalmával észrevettem, hogy a letapadt izmok fellazításával megindult a vérkeringés, végig nagyon jól éreztem magam, mert fájdalom mentes a kezelés. A kezelést követő napokban kezdtek megszűnni a panaszok. Nehéz láb érzés, derék fájdalom, zsibbadás.
Pár kezelést követően ezek teljesen meg is szűntek. Az SI kezelésnek köszönhetően újra könnyebben mozgok, lendületben érzem magam. Ugyan úgy ülő munkát végzek, de most már tudom, hogy van rá mód és a vele járó negatív hátasokat az SI kezeléssel kompenzálni lehet. 🙂 Bátran ajánlom mindenkinek!
A nevemet vállalom véleményemmel együtt. 🙂

Hlavács Stadler Szabina

Körülbelül 3 éve kezdődött a fájdalom jobb oldalt derék tájon az elején még jelentéktelennek minősítettem, azután egyre rosszabb lett. Volt, hogy annyira begyulladt az ülőideg,hogy a jobb oldalamon teljesen lezsibbadt a lábam. A 3 év alatt voltam csontkovácsnál, masszőrnél, fizikoterápián és doktornál is. Kipróbáltam kenőcsöket, tapaszokat, de semmi nem használt. Voltak olyan napok mikor annyira nem fájt, máskor meg a térdemig éreztem a fájdalmat, olykor még rá se tudtam állni a lábomra . A 3 év alatt utánaolvastam több helyen is, hogy mi lehet a probléma és hogy hogyan kezeljem. Nem tudom nálam mi okozta ezt az ülőidegzsábát, de biztos vagyok benne, hogy nem a mozgásszegény életmód, mert minden héten 3szor négyszer sportolok valamit. Az utóbbi évben rájöttem, hogy hogyan enyhítem a fájdalmat gyógytornával, illetve kiroppantással. A számomra megfelelő gyakorlatokat alkalmaztam két és három naponta, de az utóbbi időben már az sem használt. Ekkor a facebook segítségével találtam Lehóczky Tamásra aki masszőr és Si terapeuta is.Szerencsére pár napon belül tudott fogadni.Ilyen fajta kezeléssel még nem találkoztam ahol lágy csontkovácsat az óvatos kimozgatás és a masszázs is jelen volt. A SI kezelés minimális fájdalommal járt. A kezelés során megmutatta, hogy milyen gyakorlatokat végezzek otthon és hogy milyen olajat vigyek a szervezetembe külsőleg és belsőleg is egyaránt. Aznap a kezelés után még fájt a derekam a jobb oldalt, de nem úgy ahogy szokott, hogy a térdem is belesajdul, hanem ott ami problémát okota a keresztcsont melletti ideg. Pár nap múlva már kezdtem azt érezni, hogy olyan mintha előtte nem is lett volna az ideggel problémám, holott egy pár hete alig bírtam ráállni. Azóta mindennap csinálom a gyakorlatokat és a gyulladás is szinte eltűnt!

Király Endre